RULETTJÁTÉK ÉLŐBEN (VI.rész)
Ma belecsaptam a "lecsóba"
(Rulett másképpen)
Hogyan nyertem 2 óra alatt 667.464,- Ft-ot?

A napokban egy kicsit körülnéztem a világhálón rulett ügyben. Ott találtam a fenti szlogent. Úgy gondolom nagy igazság van benne. Ma ennek szellemében játszottam és mindent megnyertem, amit csak lehetett.
Komoly tanulsága volt a kutakodásomnak. Vissza köszönnek mindenhonnan ugyanazok a rulett stratégiák, amik nálunk is elterjedtek.
Bár nem volt előttem kétséges, teljes bizonyosságot szereztem arról, hogy az, amit az oldalaimon bemutatok nektek a rulettről, még nyomokban sem található meg.
Ezt a fajta számalapú rulettstratégiát senki nem tanítja rajtam kívül a világon. Azt nem merem állítani, hogy más nem jutott a felismerés közelébe, bár bizonyosságát sem látom. Maradjunk abban, hogy rajtam kívül más is megfejtette a rulett nagy titkát, legfeljebb velem ellentétben nem árulja el senkinek.
Én sem árulok el mindent a rulettről, mert ha nem marad esélye a kaszinóknak, akkor alapjaiban ingathatja meg az online kaszinójátékot. Ez pedig sem nekem, sem másnak nem lehet érdeke.
Elégséges tudást adok át ahhoz, hogy akiben van kellő kreativítás, tőlem függetlenűl is felismerjen az ismertetteken kívül további összefüggéseket.
Ha mégsem sikerülne, akkor sincs baj, mert az általam feltárt összefüggések elégségesek ahhoz, hogy komoly nyereségre lehessen szert tenni a rulettjátékban az alkalmazásukkal.
Aki felbuzdúlva úgy gondolja, hogy programmal az általam bemutatottakat sikeresen tudná alkalmazni, nagyon téved. Csak az emberi elme, a kreativítás képes legyőzni a rulett kaszinó szoftvereket.
Szoftverrel szoftver ellen teljesen esélytelen próbálkozás. Én közös asztalon, ahol 30 másodpercen belül kell dönteni, ugyanilyen sikerrel tudom játszani.
A tiszta emberi elmét semmilyen program nem képes helyettesíteni. Nagyon sokszor a tudatalattink hozza a döntéseket. A tudatalattink viszont csak a megszerzett tudásra tud támaszkodni. Erről később fogok írni.
Rulett és a siker titkai
Senkit nem szeretnék félrevezetni. A nettó nyeremény 460.320,- Ft. lett, mert a játékot 4012 euróval indítottam. Amikor elindítottam a játék menetének a rögzitését 3256 eurón álltam. Azt megelőzően a 3256 és 4200 euró között ugrált az egyenlegem. Onnantól kezdve sikerült elkapnom a "fonalat" és felvinnem 5692 euróra.
Mielőtt folytatnám, egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni a figyelmeteket. A játékstratégia csak egyik része az eredményességnek. Mindegy milyen startégiát alkalmaztok, el kell döntenetek, hogy mit kezdetek a nyereséggel. Ki lehet venni, bent lehet hagyni, hogy halmozódjon, vagy egy minimális részt vesztek ki és a többit bent hagyjátok.
Ez azért fontos, mert ha megnézitek a feltett téteket, biztosan elszörnyűlködtök, és úgy gondoljátok ennyit nem mernétek megkockáztatni.
Más léptékben kell gondolkodni. Amikor még az alaptőkém jóval kevesebb volt én sem tettem volna. Közben semmi más nem történt, csak az, hogy megváltoztak az arányok.
A legfontosabb a fokozatosság. Mindig egy szinttel feljebb kell lépni, és annak arányában kell emelni az alaptéteket. Ez a fajta stratégia vezet az eredményességhez nem csak a rulettben, hanem minden más szerencsejátékban.
Senki ne higgye, hogy én már így születtem.
Nagyon sok kitartás és önmérséklet kellett ahhoz, hogy elérjem ezt
a szintet. Ha valaki figyelt rám a kezdetektől, akkor észrevehette,
hogy ez itt előttetek zajlott le az esetemben, és joggal
remélhetem, hogy még erről a szintről is feljebb tudok lépni. Nem a
kapzsiság által vezérelve, hanem a tudás okán.
Akkor lássuk mi is történt valójában.
A pofátlanság netovábbja!
Senki ne próbálja ezt lekövetni. Nagyon ritka a rulettben az ilyen nyílt, valós számokkal létrejövő sorozat. Mint sorozat trend, de más alakban. Most ne szaladjunk ebben előre.
Miért "jutalmaztam" 25-ös zsetonnal az eshetőségét?
Két okból. Egyrészt a nagyon sok rulettjáték rutinja köszönt vissza, ami azt jelenti, hogy gyakori a 29 után a 30, és fordítva. A másik ok az volt, hogy a 31 az egyben 29 is. Így a 31 ismétlődésének lehetősége jelent meg más alakban.
31 = 31-2 (belsőszám) = 29
A döntésbe belejátszott egy nagyon fontos körülmény:... a megérzés, ami nem abban nyilvánult meg elsősorban, hogy milyen számok jöhetnek szóba, hanem abban, hogy bekövetkezhet ez a fajta pofátlanság, azaz egy nyílt sorozat.
Normál helyzetben a 29-re mindenképpen tettem volna zsetont, de nem 25-töt.
Haladóknak a rulett játék rejtelmeiből:
A fentiek adják az egyszerűbb magyarázatát a döntésemnek. Valójában ennél összetettebb. Nem véletlenűl számítottam erre a pofátlanságra.
A pörgetés elején megjelent már egyszer a 31.es szám. Azt követte a 21, majd a 2 és azt követően a 18. Ez pontosan az a sorozat, mint a fenti, ami 900 eurós eredményt hozott. Ugyanaz, de más alakban.
Akkor lássuk:
31 után a 21=2+1=3(0)
A következő szám a 2-es, amit a 18-as követ.Lefordítva a rulett matematika nyelvére:
A 2-es, mint helyi érték jelenik meg. A 18 pedig 1+8=9
2 + (1+8=9)=29
Azt is mondhatnánk, olyan, mint egy kirakós játék. Fontos annak a megértése, hogy a számok és annak tagjai a rulettben külön-külön egy-egy elem, ami eszköze a további műveleteknek.
A 21-es úgy lesz 30, mint ahogy a belsőszámok. Nem láthatóak, de mindig ott kell látnunk őket. A rulettben nagyon sokszor helyettesítik egymást. Amikor egy sorozat, vagy ismétlődés folyamán mondjuk, 10-esnek kell jönnie, akkor azt képviselheti at 1-es szám is, és fordítva. A nulla mindig mögöttük van, de csak akkor kerül elő, ha szükség van rá.
Kapaszkodj, mert zuhanunk!
Gyanítom, ezt a fejezetet nem egyszer fogjátok elolvasni, mert a rulett játékban nem csak előre nézünk, hanem visszafelé is.

Akkor előbb nézzük meg az előzményeket, mielőtt elmagyarázom miért a 16-os kapta nálam a legnagyobb esélyt.


Az
ismétlődés a legfontosabb trend a relttjátékban a számalapú
startégián belül. Ennek a legkülönbözőbb formái fordulhatnak elő,
akárcsak ilyen sorozat formájában is, mint a leírtak. De lehet
szín, számvégződés, helyi érték is. Ami viszont álltalánosan
jellemző a számok ismétlődésénél az, hogy megváltozott alakban
valósúl meg. Ezért nagyon fontos minden szám tulajdonságainak
megismerése.
Innentől kezd érdekes lenni! Ezzel ugyanis eljutottunk a sorozat harmadik számáig (32/23) , majd következik a mindent eldöntő 18 -as szám.
18
Most lehet csodálkozni. Amíg a 18-as szám nem jelent meg, addig a fentiekből semmit nem vettem észre, mert hiányzott az az összekötő kapocs (18-as szám) a logikai levezetéshez, ami megszólaltatta bennem a vészcsengőt, és ezerrel turbózta fel a kreatív gondolkodásomat.
Kreatív generátor
Akkor
itt most álljunk meg egyetlen pillanatra, mert nagyon fontos
részhez érkeztünk el, aminek a megértése alapjaiban hat ki a
számalapú stratégia (SZÁMMÁNIA) eredményes
alkalmazására.
A lényeg nem az, hogy a számok egymás után következnek, hanem az, hogy egymásból épülnek fel. Ez alapvető logikai különbség. Éppen ezért az egymás után következő számokat nem lehet kitalálni. Azok önmagukból (ezzel külön fogok foglalkozni) , vagy a korábbi számokból következnek. Ez általános sajátossága az online rulett-játéknak, amit nagyon fontos megérteni. Amikor a rulett számsorában megjelenik valós szám formájában egy olyan szám, ami már korábban kipörgött, azonnal meg kell vizsgálni a korábbi kipörgetés körülményeit.
Amikor a fentiek szerint megvizsgáltam a korábban kipörgetett 18-as szám, és az újboli megjelenésének előzményeit, rögtön megláttam az ismétlődés folymatát.
Nem volt kétségem a folytatást illetően. Az első kipörgés után a 26-os jött. A tételhelyezési startégiám fontos része az, hogy különböző eshetőségek valószínűsítését különböző értékű zseton felhelyezésével fejezem ki. Természetesen a 26-os szám legkülömbözőbb eshetőségeit is megjátszottam. Ennek az eredménye volt az, hogy 193 eurót küldtem játékba. Indokolt volt a magas tét elhelyezése, mert sok eshetőség jöhetett számításba.
A legtöbbet a 26-os és a 16-os kapta.

Rulettben nem ritka, amikor az ismétlődésben is megjelenik az azonosság. Azaz valós szám formájában valósul meg az ismétlődés. A fenti esetben ez azt jelenti, hogy komoly eséllyel következhetett volna a másodszorra kipörgetett 18-as szám után ismét a 26-os szám.
Miért pont a 16-os?
Aki sokat játszik, az tudja megélni azt az érzést, ami arról szól, hogy együtt élünk a játékkal. Nagyban segíti ezt a tudásra épülő megérzés. Itt is erről volt szó. Megláttam egy másodlagos összefüggést, ami az első levezetésben nem jelent meg. A 29 után jött a 23. A 29 számvégződése 9. A 23-as szám pedig (2*3=6) 6. A következő 18-as megint 9 (1+8=9)....Felállt a 9-6-9-? alaphelyzet. Mivel az első kipörgetés után a 26 jött, erősítette annak a lehetőségét, hogy a kérdőjel helyére 6-os fog következni: 9-6-9-6
Jó, de miért éppen a 16-os?
Ez már a rutinból fakad.A fentiekben levezetett (32/18) felállás a 18-as szám második megjelenésekor (23/18)-ra változott. A 32-es fordított száma a 23-as egy helyi értékkel lejebb van. (3/2) helyiérték formáció) Ebből következett az a ráérzés, ami azt sugalta, hogy az ismétlődő számvégződés a 18 után (6-os) számalakja egy helyiértékkel lejebb lesz. Azaz a 26-os helyett a 16-os, így a helyi érték összefüggésében a (2/1) -es formáció fog beállni. Ennyi elég volt ahhoz, hogy a találat eredménye 630 euró lett.
Akkor lássuk a folytatást.
Itt már jól látható, hogy az előző trend befejeződött. A magas megjátszott tér azt mutatja, hogy itt minden lehetséges volt. Ezek az átmenetek a legzavaróbbak, mert bennünk van még az előző játékmenet logikája, de már fel kell készülni a változásra.
Itt a számvégződések vették át a "stafétabotot".

A számvégződések követése nagyon fontos, mert önálló életet élnek a rulettjátékban. Itt is vannak ismétlődések, szimetriák és matematikai műveletek. Ilyenkor elveszítik a többi számmal a matematikai matematikai kapcsolatukat, mert a műveletek a végződésre heyeződnek.
A levezetéssel a 15-ös számtól indulunk, de csak a végződést figyeljük. A sorrend így alakult:
5-8-3-9-6-3
A "vájtszeműek" valószínűleg, már véresre csapkodják a homlokukat. Aki még mindig nem látja az összefüggést, azoknak röviden leírom, mert nem kíván hosszú fejtegetést.
A 8-5=3 a folytatás 9-3=6 és a vége 6+3=9
Ugye nem veszett el egyetlen szám sem!? A nagyobb tét jogosságát tovább erősítette az, hogy
29-6=23
Így a számok összefüggésében és a végződés alapján is a 23 kapott nagyobb esélyt. Egyébként az ilyen "beállás" már 25 zsetont is megérdemel, mert minimális a kockázat.
Gyakori
helyzet, amikor a fordítos számoknál becsapódunk. A fentiek a 23-as
számot erősítették. Soha ne felejtsünk el a fordítós számoknál
(12/21 - 13/31 - 23/32 ) a másikra is tenni, mert a leggyakoríbb
átverése a szoftvernek, hogy ezeket megfordítja. A fenti példában a
32-re biztosan tettem 5 zsetont biztosítékul.
Ezzel még közel sincs vége a sorozatnak.
Ebben
a példában nincs miről beszélni. A korábbi 23-as után következő
18-as szám direkt módon megismétlődött. Gyakori az ilyen
ismétlődés, de méggyakoribb az, amit a következőben mutatok meg. A
következő példa szemlélteti a legjobban, hogy miről is szól ez a
strtaégia, és mi a valódi lényege. Egyben arra is példa, hogy kezd
egy trend eltávolodni az alapoktól. Már a 29 után megjelenő
kakukktojás 6-os szám is ezt jelezi.
Ez az a pont, amikor nem könnyű megfelelő találatot elérni. Már érződik a trend megszakadása, ami nagyon sok bizonytalanságot okoz. Én magam is 267 eurót vittem a játékba. A nyereség alig 100 euró lett.
Bejött a 23 után ismét a 16, de egészen más alakban. Az innyenceknek levezetem, mert nem árt megismerkedni ezzel a fajta számolással.
24=16
(2*4=8)+(4-2=2 belsőszám) = 8+2=10 ezzel meg van a szám helyi értéke
2+4=6 ami nem más, mint a számvégződés, amit a helyi értékhez adva, megkapjuk a 16-os számot
10+6=16

A fenti példa azt mutatja
be, hogyan képez önmagából számot, úgy, hogy annak minden tagját
felhasználja. Egy számmal elvégzett müveletsor úgy, hogy nem tesz
hozzá,- és nem vesz el belőle semmit. "Abból főz, amilye van!"
Ezután a kitérő után nézzünk egy egyszerűbb megoldást, ami egyben azt is mutatja, hogy két trend találkozásáról van szó.
Egy közönséges "kereszttalálat" történt. A 23 után következett a 24 közte a 18-as számmal.
Különösen,
ha nagy tét van játékban a "kereszt-számokra" mindig elhelyezek
tétet biztosítékként, mert gyakran előforduló találati formáció.
Akár csökkenő, akár növekvő számra megtörténhet.
Sorozatban nagyon ritkán
folytatódhat (pld: 23-18-24-akármi-25). Viszont soha nem
duplikálódik! Ez azt jelenti, hogy a köztesszámnak (18) nincs
kereszttaláta.
A keresztszámok úgy is következhetnek,
hogy nem 1, hanem akár 2-3 kakukktojás is van közöttük. Nincs
gyakorlati haszna, mert nem gazdaságos figyelni.
Ezzel elérkeztem a játék végéhez.
Duplázódott a 26-os szám. A következő 36-os számnak is várható a duplázódása. Az esélye annak, hogy direktben maga a 36-os szám ismétlődik majdnem "0"-a. Ez az a helyzet, amikor más alakban, azaz szétbontva fog megismétlődni. Ennek több alakja lehet. A 3-as helyiérték lehet mondjuk 21 a 6-os számvégződés pedig lehet mondjuk 33. Így lesz a
21+33=36
a rulett számlogikában.
A fenti 3-as szám eltalálása alaphelyzet, mert gyakori előfordulás, ezért mindig magasabb tétet kap. Ezzel a 3-as helyi értékkel el is kezdődött a 36-os szám szétbontás.
Jó gyakorlás!
Akkor szerencsés gyakorlójátékot kívánok mindenkinek.
Kapcsolódó oldalak:
Az általam bemutatott rulettstratégia csak az alábbi két online kaszinóban garantált (KLIKK!):

Feliratkozás hírlevélre: KATTINTS IDE!